Epilógus

Kedves Naplóm!

Ezzel a bejegyzéssel zárom az utamat, holott több, mint egy hónapja itthon vagyok és visszakerültem a napi mókuskerékbe szinte azonnal. A hazautam kicsit kacifántos volt, na nem annyira, mint a kiút. Azt múltkor kerestem vissza az emlékeimben és így nézett ki: autó-vonat-metro-reptéri busz- repülő-metro-tgv-vonat-helyijárat. Hazafele meg metro-repülő-flixbus-éjszakai busz 1-éjszakai busz 2-vonat-kocsi. A probléma ott volt, hogy Portóban elkaptam egy jó kis hasmenést, ami egy hétig tartott. Nem vagyok vallásos, de valamihez fohászkodtam, hogy a repülőn vagy a buszon ne kelljen fél óránként wc-re ülnöm. Be is jött, a repülés előtt és után folyt belőlem, de közben nem. Amúgy is elég viszontagságos volt az út, mert este 7-kor indult a repülő, Bécsbe 11-ré értem, vasárnap éjjel 1-kor ment a flixbus Pestre, majd onnan 4-kor indult le vonat Fehérvárra, ahonnan a húgom vitt haza. Aludtam egyet, aztán hétfőn már munka. Ezt a Caminon mondtam pár embernek, akik nagyjából undorodtak attól, hogy belegondolták magukat a helyzetembe. Nekem nem volt ezzel bajom akkor sem és utólag be is igazoltam ezt az érzést. Ugyanis Portoban már honvágyam volt, vágytam haza, hogy legyen ismét rimusa az életemnek. Nem mintha kint az etapok miatt nem kellett korán kelnem, de a nap többi része valahogy üres volt. Sétáltam persze, de az érkezés után kicsit céltalan lett a napom. Itthon megvan a napi teendőm, tegnap pl. meló után futottam, azelőtt főztem, ma evezek, meg boltba megyek, de szoktam takarítani vagy csak fetrengeni a tv előtt és nézni valami sorit. Ezek a tevékenységek teljesen kitöltik a késő délután/estéimet, nem nagyon vannak üresjáratok.

Ez hiányzott, az is hiányzott, hogy minden nap ugyanoda menjek vissza, haza. Saját ágy, saját, privát fürdőszoba. Hiányzott az anyanyelvem, de bármilyen furcsa lehet, hiányzott a munkám is, a mindennapi felkelek-bemegyek-dolgozok-hazamegyek ritmus, de továbbmegyek a stressz is hiányzott. Szóval ezek miatt a visszailleszkedés elég könnyen ment, nem volt az a nyaralás utani nihil érzés, hogy mi az istent keresek itt és milyen jó volt ott lenni. Nagyon élveztem a kinti életet, nagyon boldog voltam, nagyon szép helyeken jártam, de valahogy amikor átléptem a magyar határt, úgy éreztem, hogy oké, ezt a kalandot lezártam. Igazából nem volt bennem hiányérzet, azt hiszem, amit vártam az úttól, azt megkaptam. Mert a fent említett dolgokon kívül még talán ismerkedés, ami előzetes elvárás volt, amit szintén "teljesítettem". A fontosabb dolgokat valahol a közepe tájékán tudtam, hogy nem fogom megtalálni (új életcél, spirituálisabb vonalat felvenni), illetve ekkor még azt hittem, hogy az elengedés sem fog megtörténni, mert féltem hazamenni az üres lakásba és belevágni a magányba. De kb. két hét távlatából éreztem, hogy sikerült ezt a kapcsolatomat lezárni, sikeres volt az két "temetési" rituálé. Valahogy meg tudtam beszélni magammal ezt az egész dolgot és lezárni a múltamnak ezt a szeletét. Visszagondolva jó volt ez a hét év, sok minden történt velem, nem fogom soha megbánni azt hiszem. Eddig csak magamban döntöttem el, de most le is írom, mert szerintem ez így hangsúlyosabb magam felé, hogy vége.

Mi az amiben én változtam, mi az a kis dolog, amit hazahoztam és be tudom építeni az életembe? Hát az első és legfontosabb a higgadtság, nyugodtság. Ebben szerintem sokat fejlődtem, nagy hatással volt rám a Zubiriben elhangzott, megbeszélt dolgok. Most sokkal nyugodtabbnak érzem magam, nem baszom fel magam minden apróságon, ha igen, akkor kicsit tudatosabban el tudom ereszteni. Nem nagyon vannak ezek a dühkitörések, amik az utóbbi időben jellemzőbbek voltak. Nem rágódom olyan sokat a munkámon, mások véleményén. Szeretném a magam útjat járni, ezért az már viszont kifejezetten zavar, ha mások megmondják, mit kellene tennem. Ez utóbbi hozott magával egy magabiztosságot is, mert csak úgy tudod saját magadat képviselni, ha kiállsz magadért. Az út is segített ebben, mert képes voltam megszervezni, képes voltam megcsinálni és el tudtam engedni, hogy nem szeretek/tudok ismerkedni. Ez egy teljesítmény, amit felteszek a polcra, büszke vagyok rá és egy lökést is ad, remélem hosszan tartót. Azt hiszem toleránsabb is lettem az út során, mert a kezdeti probléma a horkolással, az emberekkel nem szűnt meg teljesen, de fejlődtem ebben is. A következőt nem tudom, hogy a Camino adta, de azt hiszem kezdem megkedvelni a főzést. eddig kb. kényszerként tekintettem rá és most is sokszor a serpenyőbe bevágok mindent, de heti kétszer tuti csinálok kaját és elkezdtem kísérletezgetni is. Ez utóbbi azért is fura, mert úgy mentem oda, hogy új életcélt, hivatást találni, na ebből semmi nem lett, útközben jött a hangszeres ötlet, mert a többiek inspiráltak, ebből nem tudom lesz-e a valami, de a főzésre mostanában eszméltem, hogy tök jó érzés finomat csinálni, ha magadnak, akkor is. Szóval olyan dolgot hozott a felszínre, amit nem gondoltam volna. Fizikailag talán kicsit erősödtem, lefogytam pár kilót, négyet egész pontosan, de ebben segített az utolsó heti hasmenés is. Azóta elkezdtem mozogni is, (egy hét pihenést hagytam magamnak) jobban bírom, mint előtte, jobb iramot futok. Plusz megmaradt a testmozgás öröme, heti 5-6 napot szoktam futni-evezni. Ezzel kapcsolatban ki is találtam az újabb célomat, mert ilyen vagyok, nem tudok a seggemen megülni, mindig hajt valami. Ez a Camino is nagy dolog, de szeretném majd überelni, szóval szeretném a közeljövőben lefutni az első maratonomat. A mozgás amúgy is segített a lezárásban, de megmaradt, mint napi szintű rutin, ami jót tesz a testemnek is és az elmémnek is. Itt a Camino abban segített, hogy ugyanazon a szinten vagyok három hét után, mint tavaly egy kemény, heti 3-4 közte nyári dögmeleges, féléves szezon után.

Kifejezetten javasolom a Caminot, mert azt a hosszan tartó szabadságérzetet nem sok helyen lehet megtapasztalni. Le tudod ereszteni a fáradt olajat és újult erővel nekiugrani a következő periódusnak az életedben. Lehet, hogy tisztább, ha új munkahelyet, foglalkozást vagy várost keresel, de én így maradtam. Engem az nem vonzott, amit sokan csináltak, hogy a Camino az csak utazásuk része és vagy valahonnan jöttek vagy mennek tovább. Nekem az túl sok lenne. Egy ilyen élménynek a megemésztése szerintem hetek, hónapok és ha még ezt tetézed, akkor kitörlöd az emlékeid közül, nem tud leüllepedni. Illetve én szerettem volna a Caminot teljes valójában megélni. Számomra ez egy hatalmas élmény, amit tudatosan az elejétől kezdve dokumentálni is szerettem volna. Ezért Straván megvannak a szakaszok napi bontásban, térképpel, animációval, itt meg leírtam az érzéseimet, milyen élményekkel gazdagodtam, kikkel találkoztam. Ez a két felület tök jól kiegészíti egymást. Ott meg tudom nézni az útvonalat, Google mapsen vissza tudok oda repülni, visszaolvasva egy-egy bejegyzést hozzá tudom tenni, hogy mennyire ki volt a tököm aznap, vagy mennyire jó volt egyedül szelni a kilométereket. Hazatérve sok embernek javasoltam, hogy egy ilyen (nem biztos hogy a Camino) 6 hetes, valóságból kiszakadó tripnek nagyon jótékony hatása lehet. Kicsekkolsz az életedből egy kis időre és tudsz gondolkodni, megismerni önmagad, esetleg barátokat szerezni, de a látnivaló miatt is teljesen megéri a ráfordított összeg. Anyagilag nem számoltam mennyibe került az út összesen, blogomban benne vannak a napi kiadásaim, szerintem az nagyjából a felét tehették ki. A felszerelést, a bakancsom kivételével a nulláról szereztem be, szóval az volt talán a legnagyobb költség, de a következőre megvan minden. A felszerelésem így elsőre szinte tökéletes volt, talán egy darab technikai polót nem vettem fel, aminek a súlya 300 g, meg ilyen kötszer és társai dolgokat cipeltem a hátamon használat nélkül, de az meg jó ha van nálad, ki tudja mikor sérülsz le vagy másnak van rá szüksége. Ha valaki rászánja magát, ebben tudok segíteni szívesen, illetve ha van kérdésetek felém, nyugodtan írjatok, szívesen átadom a "tudást" :D.

Most nem tervezek több utat, de szerintem biztos megjelenek még én ott Észak-Spanyolországban. Jövőre, ha összejön a társaság, akkor valószínűleg elmegyek a portugál útra, amit kb. 3 hét alatt le lehet járni, oda-vissza úttal. Megcsináltam, de valahogy most a boogie kiveszett a lábamból és egy ideig nem vágyom vissza. Tiszteltem azokat az embereket, akik többször megcsinálták, sok útvonalat bejártak, de nekem most ennyi elég volt. Több blogbejegyzést nem tervezek írni, a beszámolókat megtartottam sokatoknak személyesen. Örültem, hogy ennyien érdeklődtetek.

Végezetül szeretném megköszönni NEKTEK, hogy ilyen kitartóan olvastatok. Szeretném megköszönni a sok biztatást, a támogatást. Nem gondoltam volna, hogy ennyien olvastok majd, jól eső érzés volt útközben is, sok erőt adtatok egy-egy nehezebb nap után, közben. Remélem adtam egy kis inspirációt vagy akinek kellett egy kis bátorítást, hogy nem olyan nehéz ezt megcsinálni, de minden percét megéri. Remélem át tudtam adni nektek kicsit a hangulatot, a tájat, az életérzést, amit a Camino ad. Úgy éreztem, kicsit ti is ott voltatok velem.

Köszönöm mindannyiótoknak. Jók legyetek! Puszipá :)!