32. nap - Santiago de Compostela

Hát basszátok meg beértem... leírni is félelmetes, átélni meginkább. De kezdjük az elejéről. Megint panaszáradattal indul a bejegyzés, de ilyet nem tapasztaltam, sikerült a legrosszabb estét a végére hagynom. Történt ugyanis, illetve feltételezem, hogy egy kínai nő beért kb. 1-kor, majd befoglalta az egyik ágyat, majd a felette lévőt is az anyjának vagy hugának vagy valamilyem rokonának. Egyszerűen csak odadobta a hálózsákját. Na a női rokona valamikor 7 óra után ért be, addig elfoglalta a helyét két spanyol nő, akik dupla árat fizettek az ágyért. Beért a nénike és akkor kezdődött minden. Neki is volt ágya, csak a szomszéd szobában, azaz nem egymás felett aludtak. Hazaértem a kajából, már 10 előtt csukódtak le a szemeim, mondom végre tudok aludni egy jót, de nem... elkezdett ez a kínai nő balhézni a szobában a két spanyol csajjal, ez ment kb. 11-ig. Aztán bejött a néni és kimentek az előszobába, ahol sikítoztak, asztalokat borítgattak, ilyenek. Majd visszajött a nő és lefeküdt. Ekkor volt éjfél azt hittem vége, mert a villanyt is lekapcsolta. Majd nem tudom milyen indittatásból, de 5 percenként felkúrta a saját villanyát, kiszállt az ágyából és nézegetett felfele a felső ágyra. Lefeküdt, lekapcsolta a villanyt, 5 perc után kezdte előről. Most vagyunk fél 1-nél, ugye fél 11-kor mindenkinek kussolnia kellene és villany leolt, alvás... majd ekkor kiült a párkányra és hangosan elkezdett beszélni a spanyol csajokhoz, hogy jöjjenek le és beszéljék meg. A spanyolok persze nem tudtak angolul, de ő csak erősködött. Ez ment egyig, komolyan azt hallgattam, hogy gyere le, le kell jönnöd ezt megbeszélni. Majd a spanyolok kihívták a rendőröket. Fél 2-re kiértek, akkor kiment mindenki és az előtérben folytatódott a veszekedés, kiabálás stb. Ekkor betelt a pohár, kimentem és elkezdtem a rendőrnek ordítani, hogy 20 eurót fizettem ezért a rohadt helyért és mindenki kussoljon a francba, mert nemcsak én de vagy másik 10 ember még emiatt a baromság miatt nem tud aludni. A rendőr megvonta a vállát, hát ő nem tud angolul... egy csávó tolmácsolt és sűrűn elnézést kérve mondta, hogy a tulaj túlfoglalta a helyet. Mondtam leszarom, csak kussoljon mindenki és otthagytam őket. Érdekes utána nagyjából csend lett...

Szóval aludtam vagy négy órát, fájt a lábam és 40 km várt rám. Remek kilátások, de elindultam. Egy kicsit bosszankodtam még, hogy van most egy olasz idióta (akivel egyébként szomszédos szobában voltam Ponferradában, ott 11-kor jött meg és mintha övé lenne az egész hely, baszkodott mindent) ordítva kommunikál a mellette lévő spanyollal. Tényleg azt érzem ezen a 100 km-es szakaszon, hogy az egész spanyol és olasz suttyóland kiköltözött ide. Na visszatérve az nyugtatott, hogy úgy is megállnak valamikor útközben és többet nem látom őket. Illetve próbáltam elengedni ezeket a dolgokat, mert a mai napnak nem erről kellett szólnia. Megálltam egy helyen második reggelizni, ahol vettem egy hűtőmágnest, meg egy felvarrót. Anya majd légyszí... na itt nem kellett volna megállni, mert felkeltem és elkezdtem bicegni, de rendesen és ekkor nagyon az elején voltam, talán a 10 km-t sem értem el. Nagyon sok volt hátra, még 30 km. 5 km-t így bicegtem, majd bevettem a második Cataflamot, ami kb. 2 km múlva kezdett hatni, de akkor nagyon, elmúlt teljesen a fájdalom. Beértem húsz alá és elöntött valami leírhatatlan érzés, csak húsz km van hátra a 780-ból, amikor elkezded, nagyon távoli időben is ez a pont, annyi minden vár rád, nem erre gondolsz. Aztán a hegyek, a Meseta nagyobb városok, szintén nem jut eszedbe, utána beérsz 100 alá ott meg jön a sok turista és nem jut időd gondolkozni ezen, ezért nekem teljesen hirtelen jött ez az érzés, hogy hát mindjárt vége. Fogytak rendesen a kilometerek, belül megsirattam mindet, már csak 10. Ekkor megálltam egy kavéra, kivettem kisMarmit, a táska oldalára tettem, hogy tudjon nézelődni. Meg átvettem a bakancsomat. Reggel az új túracipőben indultam el erre a 40-re, nem volt eső, sár sem annyira, ez kicsit kényelmesebb, de útközben eszembe jutott, hogy a túrabakancsom megérdemli, hogy benne érjek be. Kilyukadt szegény, több, mint 1600 km benne van, eléggé megviselt, de elvitt sok helyre. Illetve ez is kicsit datálódik az előző pár évemhez, ebben csináltuk a Kék túrát, amit kb. kapcsolatunk elején egy közös hobbiként kezdtünk el. Így most le tudom zárni, ennek a bakancsnak ez az utolsó útja. Sajnálom, mert nagyon megbízható társ, elkísért sok helyre, szerettem benne túrázni, biztonságban éreztem a bokámat ebben, de vége. Lehet megőrzöm és csinálok belőle valami dísztárgyat otthonra.

Elindultam ismét, elkezdtem bicegni. Mégegy utolsó Cataflam, aztán hajrá. És egyik pillanatról a másikra beértem Santiago de Compostelába. Márcsak másfél volt hátra, videochateltünk a családdal, el is tévedtem picit, de csak meglett ez marhanagy katedrális. Beértem.... nem tudom, mit éreztem, de azt nagyon :D. Egyszerre voltam fáradt, boldog, szomorú. KisMarmit sokszor bújtattam, mert nem túl férfias egy ilyen Mackó az oldalamon. De most kint figyelt a táska oldalán. Mert úgy éreztem rohadt kemény vagyok, hogy letoltam 800 km-t, az utolsó nap 40-et, kicsit talán megnőtt az egom is és lenéztem a téren esernyőt kergető, lengyel turistacsoportot. Csak bolyongtam és nem hittem el, hogy ez megtörtént velem. Kicsit klisés, meg valszeg a gyógyszerek is rátettek, de mintha álmodtam volna az egészet, mert ááá, ilyet nem tudok csinálni, ennyit gyalogolni, kizárt...

Bolyongtam a téren, kevés ismerős volt, egy idősebb házaspárhoz odamentem, akiket láttam sokszor az úton, beszélgettünk, pacsiztunk. Majd megjelentek Nicoláék is, ők előttem voltak, mára csak 20-at hagytak, így előbb beértek. Kérdezték, hogy érzem magam, mondom nem tudom. Kiváltottam az igazoló lapot, majd megittunk egy sört, aztán eljöttem a szállásra. Utána kimentem velük vacsizni, Giacomo, akivel még Burgosban taliztam (ő vasárnap érkezett és Finisterrát is megjárta) főzött carbonarát Tracyvel. Beszélgettünk, Brandy meg Nicola jön hozzám lakni, úgy volt, hogy már ma indulnak tovább, de akkor nem találkoztak volna a társaság többi tagjával, akik ma futnak be. Felajánlottam az egyik szobát, mert sikerült egy kétágyas airbnb-t foglalnom marha drágán. Megittuk a maradék bort, a lábam még ekkor sem fájt. Elindultunk a katedrálishoz vissza, 11 körül lehetett, nekem elég hosszú volt a nap, de nem éreztem, hogy fáradt lennék. Ott egy csapat zenész játszott, hatalmas tömeggel, odamentünk nézelődni, aztán hazamentünk.

Szóval ez volt a Camino nekem, a maradék 85 km-t levezetésnek élem meg. Nekem itt fejeződött be. Tényleg egyébként, ha mennem kellene ma 30-at, elindulok simán, 5-re beérnék, elfoglalnám a szállást. Ilyen egyszerű, ezt tudom csinálni bármeddig. Nem érzek most szomorúságot, ürességet, csupa jó dolgok keringenek bennem. Vége van, de az emlékek, az ismerősök megmaradnak, megmarad ez a hatalmas élmény. Na ki kéne kelnem az agyból, majdnem 10, mosnom is kellene, jó, hogy itt is vannak ilyen kötelezettségek :D.