25. nap - Villafranca del Bierzo

Nagyon nehezen indult a reggel, pedig korán ágyban voltam, 11 fele elaludtam. A fáradtságtól át is aludtam teljesen az éjszakát, de nem nagyon akartam elindulni. Felkeléskor vettem észre egy új érzést, amit a a Caminon eddig nem tapasztaltam. Izomlázam lett a combomban, kérdezgettem magamtól, hogy miért, hogy a francba, nem volt nehezebb az előző nap sem, mint a többi, aztán rájöttem. A várban sokat lépcsőztem... legyalogoltam több, mint 500 km-t, semmi bajom, de a tegnapi lépcsőzést érzem. Tökk jóó!

A szintemen már nem volt cipő a tárolón, de eggyel alatta is csak kettő. 8 óra volt, de a pingvineknél ez már későnek számít, lementem, a recepciós bácsi meginvitált egy egyeurós kávéra, ami mellé választhattam egy péksütit. Jó deal volt, meg is köszöntem. Kiléptem az ajtón és onnan kezdve nekem a nap egy verseny lett kb. Felvettem a tempós tempómat és csak előzgettem a zarándokokat. Majd megálltam egy kávéra, megint elindultam, megint előzgettem, ismét kávé. Volt olyan 50-es ipse, akit négyszer hagytam ott, nem ment lassan, de nem volt ellenfél :D. Nem tudom mit gondolhatott magában, hogy a francba kerülök mindig mögé. Na nem verseny a Camino, nem is így fogom fel, egyszerűen csak megyek és ha én megyek, akkor nagyon. Tegnap egy párral találkoztam egy templomban, a faszi megjegyezte, hogy ez egy nagyon-nagy hátizsák. Most nem tudom, hogy ki akart-e oktatni, hogy sokat cipelek, de ott majdnem hozzávágtam a táskát (túlzok, mert csak utólag gondoltam rá :D), hogy képzeld tudom, hogy nehéz, de Saint Jean óta jövök ezzel és egyedül vagyok. Nem tudom megosztani úgy a terhet, mint ti párként. És nincsen bajom, bírom, sőt azóta elmúlt a hátfájásom... de ezt szeretem, amikor valaki így egy szempillantásból elkezd okoskodni egy idegennek.

Aztán bedugtam a fülem és elkezdtem zenét hallgatni ismét. Ez egy ilyen ajándék tőlem nekem tevékenység lett. Egy jutalom a nap végére, hogy gyorsabban teljen el a szakasz hátralévő része, amikor fárad az ember, nem annyira fotóz már, csak oda akar érni. Ilyenkor egy pluszt ad, ha találsz egy jó számot és mész, nézelődsz közben.

Ez a Ponferrada környéke egy érdekes hely, mert mélyebben van, mint a Meseta és egy 30x10 km-es katlan a 1500-2000-sek közt. Mind a négy oldalról hegyek veszik körbe ezt a vidéket, így amerre csak nézel, követnek téged és tudod, hogy meg kell mászni egy ilyet, hogy kijuss (befele is volt egy). Emiatt nagyon szép és tele van szőlővel, így jó borral is. Ezért aztán az ebédhez, amit 4-kor ettem meg, megittam 4 deci bort és az meg is csapott kicsit. A központja a 60 ezres Ponferrada, de szerintem bőven 100 ezer fölött van a helyiek száma, elég sűrűn lakott, nem úgy mint a Meseta. Nem is nagyon mentünk ma földúton, egymást érték a kisebb városok.

Reggel lefoglaltam a szállásomat Santiagoba. Szerintem a tegnapi élmény elindította bennem a végső fázist. Nem fáj semmim, nem érzek semmit, csak megyek. Nem találtam meg az élet nagy kérdéseire a választ, nem változott meg az életem, otthon valószínűleg ugyanazt fogom folytatni, mint eddig, talán megtanulok valami hangszeren játszani (kommentben dobjatok ötleteket :D). Viszont talán viszek haza valamit, talán kicsit más ember lettem útközben. Szakasz közben átléptük az 550-et, már kevesebb, mint 200 van hátra. Sarria csak 3 napra van, onnan kezdődik az igazi tömegnyomor, sokak szerint az igazi buli, majd meglátjuk.

A mai napra előre próbáltam foglalni valami ágyat, mert láttam, hogy van egy hely, ami top szállások közt van. Hívogattam, de folyamatosan ki volt kapcsolva, így gondoltam akkor basszátok meg, felhívtam egy másikat. Nem vették fel ott sem, viszont 1 perc múlva visszahívtak. Kérdeztem van-e egy hely, ofkórsz, this is the best albergue on the Camino. Mondom oké, erre kívancsi vagyok... odaértem és hát őőö, van benne valami :D. Nagyon jól néz ki a hálóterem, szimpla ágyak vannak, takaró, kis szobainas, éjjeli szekrény, külön lámpa, dugalj. Modern az étterem része, kérdeztem a vacsit, azt mondta a srác, hogy ez a legjobb vacsora az egész Caminon (nem így fogalmazott, de így vicces). Amúgy nagyon rendes a faszi és úgy általában véve mindenki. Ha jön szembe valaki az utcán, akkor legalapabb az ¡Hola!, vagy a ¡Buenos dias!, de sokszor jön utána a ¡Buen camino! is (kivéve persze a nagyvárosokban). Az éttermekben is mosolyognak, a kávé mellé mindig kapsz valami kis kalácsféleséget, a söröd mellé egy minitapast ingyen. Bementem ma egy templomba, ahol a helyi gondnok vagy pap (nem tudom melyik volt :D) felkapcsolta a világítást nekem, majd mutogatott, hogy ott van a pecsét, kicsomagolta nekem a tintapárnát, kérdezgetett spanyolul, válszolgattam. Oldalbaveregetett, megköszöntem neki, aztán kimentem. Többet nem látom. Tudom, hogy sok embert csak egyszer látok életemben, de az más, hogy egy random Józsibácsinak köszönök Jó napotot a kék túrán, aztán visszaböfög valamit undorral az arcán. Itt szerintem sokkal közvetlenebbek az emberek, sokkal több az érintés, eleve én olyan hátbabaszkodható, tagbaszakadt embernek tűnhetek ezzel a marhanagy zsákkal a hátamon, de jó érzés ez. A pingvinek közt meg, ha meglátunk valakit aznap először vagy elköszönsz az este, akkor megöleljük egymást.

Befoglaltam egy szélső ágyat, a vízhólyagon a tűszúrásnyi lyuk begyógyult, úgyhogy fel tudott telni vízzel, kiböktem megint, kifolyattam a vizet, lehet ezentúl csinálhatom ezt életem végéig. Lezuhiztam, majd picit fetrengtem, aztán megettem az ominózus ebédet, 4 deci borral, valami tojásos, zöldbabos rákos cucc volt az előétel, a főétel meg polip á la nature.

Vacsira átmegyek Nadirékhoz, ott lesz egy közös kaja. Sajnos nem próbalom ki a legjobb vacsorát a caminon :(.

Nagy élmény volt ez a közös vacsora, sokat beszélgettünk, sokkal több bor mellett. Charlotte-tal (a francia hercegnővel, aki egy kastélyban nőtt fel, de nagyon jó humora van) és Brammel tárgyaltuk meg, hogy ki mennyire szomorú, hogy már csak ennyi van hátra. Személy szerint én ebbe tudatosan, meg nem tudatosan nem akarok belegondolni. Egyszerűen majd otthon ráérek keseregni. Igen, az eddigi utazásaim során sokszor volt ilyen érzés, hogy holnap már megyünk haza vagy pár nap múlva, de nem éri meg elrontani a pillanatot emiatt. Megittunk pár üveg bort, de valahogy szaporodtak, mert csak hordták ki a srácok. Aztán szegény Nadir, aki május 12-én repül haza, ölelkezett midenkivel, őt kezdi megérinteni a vég szele. Rossz érzés lehet, tudva hogy a többiek még pár napig együtt lesznek, de nekünk is utána max egy hét marad. Santiago egy nagy fájdalom lesz azt hiszem mindenkinek... amúgy Bramnek volt egy rohadt jó ötlete, én komolyan támogatnám így 2 üveg bor után: menjünk le Finisterrába és alapítsunk egy kommunát. Úgy is van minden szakmából ember itt, meg tudnánk csinálni.

88 euro: 1 euro kávé, 1,5 euro kávé, 6 euro kávé+zumo, 17 euro szállás, 36,5 euro ebéd, 6,5 euro sör+kavé+aquarius, 9,5 euro bor, 10 euro vacsi