24. nap - Ponferrada

Az éjszaka viszonylag jól sikerült, de kipihenni itt valószínűleg nem fogom magam. Negyed 7 van este, de folyamatosan ásítozom. Hét óra előtt keltem fel, majd gyorsan kimentem lefotózni a napfelkeltét. Gyönyörű ez a kis hegyi falu, nagyon szép a kilátás, kertből nézni, ahogy felkel a nap az meg eszméletlen. 1400 méteren aludni amúgy különleges érzés volt. Fura ez az egész magasalföld nekem, rendszeresen vagyunk 800-900-on, ha van egy kisebb domb, akkor feljebb vagyunk, mint Magyarország. Ez a mászás 1400-ra sem volt megerőltető, mert eleve 900-ról indultunk, ezért nem is volt meredek.

Előzetesen féltem a mai naptól, mert a csúcson van egy kereszt, a falutól másfél km-re, ahol az emberek eltemetik az otthonról hozott elengedni valót. Én erre egy képet hoztam magammal, de nem voltam benne biztos, hogy meg tudom csinálni. Egy étteremben ülök és írom e sorokat, de a sírás kerülget, le kellett tennem a telót az asztalra és abbahagyni egy pillanatra. Szóval ilyen érzésekkel indultam útnak. Előtte még regeliztem ott egyet, Istvánnal és Gyurival találkoztam. Gyurinak fáj a lába, valószínűleg íngyulladása van. De lefoglalták a szállást Santiagoba, úgyhogy valahogy befutnak majd. Egyedül tettem meg felfele azt a 1,5 km-t, de a csúcson több ismerős is volt. Letettem a pakkomat, elővettem a pénztárcámat, majd elindultam egy halom tetejére, ahol a kereszt állt. Rengeteg fénykép, vers, papírfecni írással hevert ott, kerestem egy félreesőbb helyet, ami pont egy masszív hegycsoport felé néz, majd elhelyeztem a képet. Egy nagyobb kavicsot raktam a sarkára, hogy ne vigye el a szél. Egy picit ácsorogtam ott, különösebb érzések nélkül, majd lementem. Ott találkoztam Brandyvel, Jimmyvel, Nicolával, a tegnapi bon-bont probáltam elosztogatni. Ezután hirtelen egy nő kezdett el a keresztnél furulyázni. Ekkor kezdtem elszomorodni, majd felkaptam a zsákot és mégegyszer utoljára felmentem a halomhoz, megnézni a képet. Csak álltam némán, rá-rá pillantottam, hosszabb ideig nem tudtam nézni, majd gondolatban egy végső búcsút vettem és elindultam. Ekkor nem bírtam magamban tartani, elkezdtem zokogni lefelemenet, szerintem egy tízperc séta kellett, hogy meg tudjak nyugodni. Csináltam egy fotót, de nem tudom mikor tudom újra megnézni. Viszont maga ez a jelenet, a kép, a környezet beleégett a retinámba, sokáig emlékezni fogok erre a pillanatra úgy gondolom.

Nem nagyon emlékszem a kereszt utáni részre, de egyszercsak egy tisztásra értem, ahonnan elémtárult egy hatalmas szakadék, a másik oldalon meg egy 2000 méteres hófedte monumentális csúcs. Csak álltam egy 2-3 percig és néztem a tájat. Nem gondolkodtam semmin, csak elöntött hirtelen a boldogság. Elindultam megint, de a szakadék és a hegyek követtek, brutális volt a látvány, majd megérkeztem egy helyi kis bodéárushoz, ahol összegyűlt ismét a csapat. Beszélgettünk, elmondtam a sztorimat Brandynek, aki megölelt, majd jött Nicola, aki szintén, Jimmyvel is toltunk egy selfiet. A táj leírhatatlan volt, szólt valami kelta muzsika és hozzá baromi jó társaság gyűlt össze. Itt megint azt éreztem, hogy kurva jó helyen vagyok. Igazi érzelmi hullámvasút volt a mai nap. Nehéz volt otthagyni a bódét, de menni kellett tovább. Egy darabon tehenek jöttek mellettünk, csináltam is az egyikkel egy közös fotót. Továbbmentünk egy csúcs felé, ez a camino legmagasabb pontja az 1530 méterével,de továbbra sem tudtam betelni a látvánnyal, majd a csúcs másik oldalán a völgyben előbukkant messze alattunk a mai úticél, Ponferrada. A szakasz eleje befurakodott szerintem az első helyre nálam, letolva a Pireneusokat a második helyre. A dobogó harmadik fokán a Castrojeriz utáni kaptató két oldala áll. Eztán gyors ereszkedés kezdődött, közte két faluval, az elsőben megálltam ebédelni, a másodikon csak keresztülrohantam. Elég térdgyilkos volt a lejtmenet. Kb 1000 métert szintet vesztettünk 10-15 km-en, de végig sziklás, kavicsos a talaj, rosszabb ez a rész, mint Zubiri előtt, de itt szerencsére nem esett az eső, akkor nem tudom hogyan jöttem volna le egyben. Nagyon sok a meredek, meg az olyan földböl kiálló tömbsziklás út, ami nagyon csúszik. Egyszer-kétszer megbotlottam, de nem volt különösebb baj. Hosszú volt, de csak beértünk Molinasecába, egy bájos hegyi kisvárosba, hegyi patakkal, rajta hegyi patakhíddal, a hegyi patak mellett, hegyi patak kiülös étteremmel. Beültem egy kv-sörre, kicsit rendeztem a dolgaimat, cseteltem emberekkel, majd felkerekedtem a maradék 8 km-re. Itt már bedugtam a fülemet, előtte lefele nem mertem, majd elindultam nagy iramban. Megint elöntött a szabadságérzés. Astorga előtt volt az az adományozós bóde, ahol fociztam a kutyával. Ott volt egy tábla, hogy no alcohol, no drog. Mondtam a többieknek, hogy ide, a Caminora szerintem nem kell drog, anélkül is el tudod érni azt az állapotot. Anniyra felszabadulttá tesz a zene, a táj, a gyaloglás, hogy nem kell semmilyen szer.

Ponferrada előtt elértem egy falut, ahol megnéztem a szállásokat, a donativo jónak tűnt, de közel 100 férőhelyes, elindultam arra, de valahogy megnéztem mégegyszer az appot és láttam, hogy van itt közelebb egy másik hely, ahol vannak hálótermek, de egyágyas szobák is 30 euróért (nem is olyan drága). Nem volt foglalásom, ezek meg általában tömve vannak, de mondom nem veszíthetek semmit, a donativon úgy is lesz hely. Bementem és mondták, hogy van hely, de két opció, A: hálóterem 17,5 euroért, B: saját szoba, közös fürdővel. B, B, B... A camino megadja, amire szükseged van, ismerősen hangzik? A mai nap után egy kis magányra vágytam és tessék, itt vagyok a szobámban nincsenek körülöttem horkoló emberek 8-kor. Elfoglaltam a helyemet, majd összegyűjtöttem a szennyest, ma mosnom kellett, mert már nincsen tiszta alsógatyám meg zoknim sem. Lementem, foglalt volt mindkét mosógép, otthagytam a ruhákat, feljöttem és megműtöttem a sarkamon lévő elég nagyra nőtt vízhólyagot. Sikeresen kiböktem, lefertőtlenítettem, aztán tettem rá Compeedet, csak olyan szar helyen van, hogy nem igazán akar ottmaradni a tapasz. Mindegy, holnap a túracipőben megyek, sok lesz az aszfalt, nem lesz se fel, se lejtmenet sok, a szakasz is csak 24 km. Lementem megint, összeálltam egy koreai aranyos csajjal, csak mosás meg szárítás tekintetében, akinek elég mogorvának tűnhettem, de ma nem voltam beszélgetős hangulatomban, majd bementem a városba, ahol megnéztem a várat. Ott kicsit magam alá kerültem ismét, mert sok ilyen közös várnézős elményünk volt, majd kajáltam egyet. Következett egy lemozgató rövid séta, aztán vissza a szállásra. Ez a mai érzelgősre sikerült, de héjj magam miatt is írom ezt a blogot. Szeretnék majd évek múlva is emlékezni a Caminora.

72,5 euro: 5,5 reggeli, 4 euro kv+narancslé, 9,5 euro ebéd, 4 euro kv+sör, 32,5 euro szállás, 17 euro vacsi