21. nap - Hospital de Órbigo

Nehezen indult a napom, kicsit húzott vissza az ágyam, meg jól esett egyedül aludni és most ennek egy időre vége. Fél 8-kor keltem, de másfél óráig készülődtem, úgyhogy csak 9-kor indultam. Mondjuk ebben benne volt az is, hogy 8-kor még rendesen szakadt. Egész nap felhős volt, az elején szitált az eső, de szakasz közben is csöpörgött néhol, úgyhogy az esőhuzat ma is fent volt és zöldbe borította a hátamat. Határozott elképzelésem reggel nem volt, hogy hova indulok, igazából Hospital de Órbigoba akartam eljutni, de nem minden áron. Illetve a déli úton szerettem volna menni, legalábbis induláskor. De előtte még pecsétet vadásztam, mert Leonból még nem sikerült szereznem. Bementem 3 kávézóba és sehol nem volt, majd a negyedikben nyomtak egyet, de csak valami szöveget, nem kaptam semmi ábrát. Elmentem a katedrális előtt, pont akkor nyitották, bementem, mondták, hogy a shopban lehet nyomni, úgyhogy átmentem oda és megszereztem a leóni pecsétemet.

Leónból kifele semmi érdekes nem történt a szitáló esőn kívül, átmentem még két elővároson, ami össze volt nőve vele, majd eljött ismét a döntés pillanata. Kettéágazott az út és csak a cél előtt futnak egybe ismét. A déli szebb, mert nem az autóút mellett megy, az északi viszont rövidebb pár km-rel. Párszor előtte eldöntöttem, hogy a délit válsztom, de amikor odaértem és mindenki ment tovább egyenesen az út mellett, akkor elindultam én is arra. Matyi a délit választotta, azt mondta szép volt, de nem fogom megbánni, hogy nem arra mentem, neki 42 km-t mért az órája. Az északi út rohadt unalmas és hangos volt a kocsik miatt, ami kezdetben nem zavart, mert bedugtam a fülest és szabadságérzeteztem megint, majd így toltam le egy 20 km-es szakaszt megállás nélkül. A végére a füles is kezdett lemerülni, ahogy én is. Beértem egy kisvárosba, kértem kávét, egy pikoló sört, ettem egy banánt, aztán továbbrongyoltam, a vége megint hosszú lett, főleg ezzel az iszonyú forgalommal. Az elszáguldó autók mellett az jutott eszembe, hogy 10 perc alatt megteszik azt, ami nekem órákba telik. Ezalatt a 10 perc alatt ő egy csomó vándort lát, én egy vagyok a sok közül. De ha továbbmegy mondjuk Burgosig, az innen 3 óra, többezer további zarándokot láthat, nekik ez a 3 óra egy hét, mint nekem volt. Hihetetlenül megnő a világ gyalog. Miközben ezt írtam, jutott eszembe, hogy Henning, aki Frankfurtból indult, nagyjából ugyanezt mondta Logrono előtt. Akkor is értettem, de most nyert teljes értelmet. Kicsit olyan, mintha a sofőr visszautazna a múltba. Vagy inkább mintha az ismeretlen jövőből jönne. Aki most indult Burgosból annak én vagyok a távoli jövő, de napokkal előttem is vannak emberek, akik mellett egy órája ment el. 

A szakasz végére éreztem rá a helyes táskabeállításra, eddig anélkül jöttem, nem csoda, hogy fájt folyamatosan a vállam már napok óta. Az a lényege, hogy ne a vállad cipelje a terhet, hanem a csípődnek kell terhelést viselnie. Ehhez fontos egyrészt, hogy a hátad meg a táska közt ne legyen hézag, azaz ne húzza hátrafele a tömeg a válladat, a nehezebb cuccokat alulra, a hátadhoz közelebb kell tenni és amit én egész idáig kihagytam, az alsó pántot, ami a derekadon megy körbe olyan szorosra kell húzni, amilyenre csak tudod. Így átadod a terhelést fentről lentre. A szállást kicsit elrontottam, mert ahova foglaltam a top 10-ben van teljes Caminon, de ebben a városban van egy magyar szállás is... mindegy Matyit odaküldtem. Most kimegyek egyet kajálni vacsora előtt :D.

Inkább bementem a magyar albergeuba, kíváncsi voltam rá, de nem az történt, amire számítottam. Bementem, sehol senki, majd kicsit andalogtam, hátramentem, ahol megláttam Matyit, aki magyarul beszélt 2 emberrel, áhá, biztos ők, akik vezetik a helyet. Hát nem, ők is pingvinek voltak (Klaudia és Florentin). Eszméletlen tényleg, hogy két hétig nem hallok egy deka magyar szót sem, aztán meg hirtelen mi vagyunk a legtöbben egy-egy szálláson. Ott automatából vettem meg a pilgrim-menümet, aztán Klaudiával beszélgettem sokat. Ki, miért van itt, milyenek a tapasztalatok, milyen bajaink voltak, kivel találkoztunk az út során. Ott kezdődött a mise, nekem meg a vacsi, így visszamentem a szállásomra. Ahol egy vegetáriánus kaját ettünk, az itteni kertben termelt zöldségekből. Maga a vacsora egy dallal indult, ahol megköszöntük az univerzumnak az ételt. Majd nekiláttunk, közben mondta a házigazda nő, hogy kapunk majd valami meglepit a végén. Egy vega brownie süti volt az. Holnap reggelire piritós lesz, lekvárral. Itt amúgy értékelni kell ezeket a kajákat, ha jöttök Caminora ne számítsatok 3 fogásos estebédre, vagy svédasztalos reggelire.

A caminot 3 részre szokás osztani, a testi, a lelki és a szellemi részre. A Burgosig tartó szakaszt szokták a testinek említeni, mert kell idő, mire a szervezet hozzászokik a folyamatos meneteléshez. Ezek elvileg elmúlnak vagy maga a fájdalom intenzitása csökken Burgostól (nincs egy konkrét pont), majd következik a Meseta a maga kopár síkságaival, hosszú semmibe tűnő útjaival. Itt az ember, ha egyedül van magába visszavonul és gondolkodik sokmindenen, az eddigi életén, emberi kapcsolatain, jó irányba halad-e stb. Majd következik a szellem hete, valahol Leon után, szerintem Astorga környékén, ahol visszatér egyrészt a hegyek közé a pingvin, másrészt közeledik az út vége, itt az ember ráeszmél dolgokra, megbékél. De ezt nem lehet mindenkire ráhúzni és nem is egyforma sok embernél. Nálam például a testi szakasz csak most kezdődött, az elején nem voltak ilyen problémáim, mint most. Akkor a lelki dolgok jöttek előtérbe, akkor tanultam meg, hogy nem szabad mindig felbosszantanom magam minden apróságon, mert nincs értelme. De most is vannak magambafordulós hosszú szakaszok, így nekem az egész Camino kicsit sztochasztikus. Remélem tényleg átalakul és sikerül megbékélnem az úttal, a magánnyal és valamiféle spirituális élményben is lesz részem a végén.

40 euro: 2 euro kávé, 6 euro ebédféleség, 17 euro szállás, 10 euro vacsi, 5 euro automatás pingvin menü